00. Prológus

Hello - bello népség. Ezennel hivatalosan is megnyitom a Gyilkosok érintése c. blogom. Azt tudni kell, hogy részek ritkán lesznek, mert nem sokat tudok gépnél lenni, de remélem amint érkezik rész örömmel fogadja majd az a pár ember aki olvasni fogja. Ez a prológus, amiben alig derül ki valami, leginkább csak, hogy a főszereplő nőnknek elege van a múltjából. Nade remélem pár véleményt kapok, nincsenek nagy elvárásaim, sőt, de mindenkinek jól esik ha építőkritikát kap. Jó olvasást! 

Xoxo: Ellie

Odakinn grandiózus vihar tombol. Az ég teljesen feketébe öltözik, pedig még csak délután egy óra van. Ágyamon ülve nézek végig a szobámon, ami most egészen üres. A polcok tiszták, az asztalon nincs semmi. Csak két bőrönd áll az ajtónál, azon kívül teljes a rend. Az órámra pillantok és észbe kapok: Indulnom kell!

  A taxim már a ház előtt vár türelmetlenül. A sofőr mélyen szívja be a cigaretta nikotinját és ettől bennem is előtör az érzés, hogy rágyújtsak. Nevelő szüleim mögöttem ácsorognak és ölelésemre éheznek, de nem kapják meg. Túlságosan is nyers vagyok velük, de idő kell mire...

- Haladjon már kérem, még máshova is mennem kell! - ordít a taxis én pedig egy szó nélkül elindulok felé. A jég keveredik az esőcseppekkel és már - már fáj ahogy karom és lábam üti. Beülve az autóba előre hajolok és próbálok egy kedvesebb hangnemet felvenni.

- Kérhetnék egy szálat? - látom mint lepődik meg a, nagy valószínűséggel Mexikóból származó férfi, de egy " Tessék szivi. " kíséretében hátranyújtja amit kértem.

  A rádió recsegő hangjára ébredek fel. Hosszú út áll mögöttem, borzalmasabb múlttal. És most, az egyetem kapujában állva, azt remélem minden mögöttem is marad. Nem akarok már azzal foglalkozni, hogy megtaláljam azokat akik eldobtak maguktól. Egy évem ment el ezzel, kisebb - nagyobb sikerrel, de feladom. Új életet akarok. Én már egy új Alexis vagyok, és innen... nincs visszaút.